|
1960-ban született Kiskunfélegyházán. Két felnőtt és egy kiskorú gyermeke van A nagykőrösi Toldi Szakközépiskolában (1977) a szakma kiváló tanulójaként végezett. 1979-ben Szegeden szerzett sütőipari mesterlevelet. Ekkor indította első sütőipari vállalkozását a Bács-Kiskun megyei Kunszálláson. A vállalkozás két év alatt kinőtte magát. A bérelt üzemet azonban nem lehetett fejleszteni, így 1981-ben Palásti József egy újabb szakterület felé vette az irányt. Kitanulta a zöldségtermesztés csínját-bínját, és kígyóuborka hajtatásban lett országosan ismert és elismert. A piaci viszonyokat, az igazi kereskedelmet a Bosnyák téri piacon tanulta meg. Közel egy évtizedes kitérő után 1990-ben gazdasági társaságot alapított és családi vállalkozású pékséget nyitott, amely a hagyományos pékipari termékek előállítása mellett jelentős szerepet játszott a nyugat-európai termék és technológia meghonosításában. Ez a pékség a régióban rövid idő alatt élvonalba került. A szakmai továbbképzésnek sajátos útját választotta: ha csak tehette Németországban és Olaszországban látogatott pékségeket, ellesve az ottani mesterfogásokat. Kitűnő nyelvérzékének köszönhetően egyúttal társalgási szinten megtanulta e két nyelvet is. 1997-ben jegyeztette be a Fornetti Kft-t, melynek szakmai küldetése az eladótéri látványsütés elterjesztése volt az ország egész területén. Működési formaként az akkor nálunk kevéssé ismert franchise rendszert alkalmazta. A vállalkozás annyira sikeres lett, hogy már a következő évben átlépte Magyarország határait, megkezdődött a magyar franchise vállalatok kiépítése Közép- és Kelet-Európában. A Fornetti márkanév és a jellegzetes Fornetti termékek közismertek és kedveltek lettek Európa nagyobbik részén. A Fornetti franchise hálózatával 17 országban van jelen, termékeivel azonban 27 országban találkozhatnak a fogyasztók. Európa második legnagyobb élelmiszer franchise-a legutóbb Törökországban, több volt FÁK országban és Kanadában kezdte meg a piacépítést. Palásti József idejének döntő részét a Fornetti tölti ki. Egyrészt rendszerezi a Fornettiben felhalmozott tudásanyagot (ez tankönyv, belső képzési anyagok és vizsgarendszer formájában meg is jelenik), másrészt új projektek kidolgozását indítja el (boltüzemi eszközök fejlesztése, boltépítési programok, piacélénkítő stratégiák, képzési központok kialakítása, új piacok elemzése, új Master Franchise partnerek felkészítése). Ha teheti, évi 2-3 alkalommal szívesen búvárkodik.
1966. október 15-én született, jogász. Két leánygyermeke van. Kezdetektől részt vesz a Fornetti munkájában. Előbb, mint önálló ügyvéd intézte a vállalkozás engedélyezési ügyeit, később a vállalatszervezésben adott tanácsai, a gazdálkodást érintő elemzései predesztinálták arra, hogy ő kapjon megbízást az ügyvezetésre. Megfontolt, szakszerű döntései, jó tárgyaló készsége nagyban hozzájárulnak a partnerekkel történő zökkenőmentes kapcsolat kialakításához. Kiváló kapcsolatot tart továbbra is a különböző jogi fórumokkal, a Kereskedelmi és Iparkamarával, az üzemek székhelyén működő önkormányzatokkal, kiemelkedő egyesületekkel, alapítványokkal. Ő foglalta rendszerbe a Fornetti támogató tevékenységét, szorgalmazta a Fornetti a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány létrehozását. Ugyancsak az ő érdeme a modern vállalatirányítási és minőségbiztosítási rendszerek bevezetése. Szabadidejében sportol és terepmotorozik.
1970. október 8-án született. Két leánygyermeke van. Nyelvtagozatos gimnázium után a Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Főiskolán szerzett diplomát. A Fornettit megelőzően a Mocca Negra Zrt. vezérigazgatója volt. Szakmai érdeklődési területe az FMCG (Fast Moving Commercial Goods) azaz a gyorsan forgó áru, minden, ami a hálózatos kereskedelemben megvásárolható. Éppen ezért jelent számára nagy kihívást a Fornetti, hiszen eddig a láncos kereskedelemmel foglalkozott és a bolti kiskereskedelem, különösen ennyi egységgel új tanulást, új erőpróbát igényel. Ebben a magyar tulajdonú nemzetközi franchise-ban a munkát, nagyon komoly, felelősségteljes és megtisztelő feladatnak érzi. Kevés szabad idejét a gyermekeivel, illetve sporttal tölti. Korábban a nehézatlétika több ágát művelte, cselgáncsozott, birkózott, így a sport lételemévé vált. Az utóbbi években erőemeléssel, testépítéssel foglalkozik. A sport mellet hobbija még az autó és a technika.
1978. szeptember 1-jén született. Egy kisfia van. Középiskolába Kecskeméten, az ÁFEOSZ-ba járt. Tanulmányi eredménye alapján felvételi nélkül került be Győrbe a Számviteli Főiskolára. Első diplomáját számvitelből, másodikat pénzügyből szerezte. Első munkahelye a Fornetti, ahol 2000 óta dolgozik különböző pénzügyi területeken. Legnagyobb szakmai kihívás számára, hogy a Fornetti fejlődése során mindig új és új irányokat talál, nincs sablonosság, folyamatosan meg kell felelni az új helyzeteknek, elvárásoknak. Munkája mellett három éve a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány pénzügyeit is intézi, természetesen díjazás nélkül. Hobbija a horgászás.
1968. október 16-án született. Három gyermek édesapja. Győrben a Széchenyi István Műszaki Főiskolán, közlekedésmérnöki szakon szerzett diplomát. Ezt követően a postánál dolgozott, 1999 áprilisa óta a Fornetti munkatársa. A legnagyobb kihívás számára az állandó változásoknak történő folyamatos megfelelés, amelyeket egyrészt a cégen belül önmaguknak generálnak, másrészt a piac támasztja ezeket a Fornettivel szemben. Munkájában leginkább a területi képviselőkkel és közvetlen munkatársaival történő együttműködést és a franchise partnerek munkájának a franchise szabályok szerinti koordinálását szereti. Ez nagy kihívás, 2000 bolt, különböző karakterek, különböző elvárások, az egész hálózat összetettsége, a különféle hálózatos üzletek, illetve a magán kiskereskedők eltérő érdekeinek egybefogása, az egészséges középút megtalálása izgalmas feladat számára. Ha marad ideje, szívesen focizik, síel és fallabdázik.
1983. október 13-án született. Kecskeméten, a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán kommunikáció és gazdálkodási szakon szerzett diplomát. Azt követően nyelviskolába járt 3 hónapig Máltán, illetve 9 hónapig Ausztráliában és tett angol nyelvvizsgát. Egy éve dolgozik a Fornettinél, ez az első munkahelye. Itt az állandó megújulás, a tempó és az a legszimpatikusabb számára, hogy nagyon innovatív a cég, ami folyamatos készenlétet igényel. Hatalmas kihívás ez, hiszen azonnal reagálni kell adott kérdésekre, döntéseket kell hozni, gyorsan kell megoldani az új és új feladatokat. Legszívesebben a cég arculatával, kreatív megjelenésével foglalkozik. Szabadidejében szívesen utazik, hobbija a búvárkodás.
1971. február 27-én született. Két gyermek apja. Nagykőrösön a Toldi Szakközépiskolában végzett, pékmester. Kecskeméten egy tsz pékségben kezdett dolgozni, amely a Fornetti jelenlegi helyén működött. Később Palásti József pékségében dolgozott, aztán tanulni indult magyarországi és nyugat-európai pékségekbe.10 éve dolgozik a Fornettiben. Legnagyobb kihívásnak a piacnak történő megfelelést tartja. A piac a Fornettit utánozza, tehát a fejlesztőknek mindig a piac előtt kell járniuk, vagyis állandó készenlétben vannak, amihez elengedhetetlen a folyamatos információ-szerzés. Szabad idejében horgászik, és galambász.. Különleges keringő galambokat gyűjt, amelyekkel számos kiállításon szerzett díjakat.
1968. február 24-én született. Egy kislány édesapja. Közlekedési Főiskolát végzett Győrben. Az informatikába első munkahelyén, a Bajai Volánnál szerelmesedett bele. A Fornetti előtt közlekedési vállalatoknál, illetve a Magyar Postánál, valamint Palásti József előző vállalkozásában dolgozott. A Fornettiről azt tartja, hogy az az élete. A rendszerbeli folyamatok érdeklik, azoknak is a back office, a háttér oldala. Szabad ideje jelentős részét is számítógépnél, illetve a családdal tölti. Ha ki akar szabadulni, akkor motorra ül. Hobbija a motorozás.
1979. június 23-án született. Nős, gyermeke még nincs. Sütőipari szakközépiskolát végzett. A Fornetti az első munkahelye, ahol korábban különböző munkaterületeken próbálhatta ki önmagát. Egy ilyen nagyságú vállalkozás termelés irányítása hatalmas kihívás számára. Költséghatékonyan, 100%-os minőségben előállíttatni a termékeket és a dolgozók ügyes-bajos dolgaival is foglalkozni, ez nagy felelősséggel járó és időigényes feladat. Emellett a folyamatos önképzés, a friss szakmai információk megszerzése ugyancsak kitartást és időt igényel. Kevés szabadidejét családjával és terepmotorozással tölti.
1979. január 29-én született. Egy kislánya van. Felsőfokú műszaki informatikus. Diplomáját a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskolán szerezte. Első munkahelye a Fornetti, ahova azért pályázott, mert tudta, hogy egy fejlődő, jó hírű cég. Kizárólag ide szeretett volna dolgozni jönni. Számára a legnagyobb kihívás itt a változások követése. Ez a munka cseppet sem unalmas. Kevés szabad idejét a családdal, utazással és túra-motorozással tölti.
1982. április 30-án született. Nőtlen. Budapesten a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen villamosmérnökként végzett, majd a Szent István Egyetemen gazdálkodás és menedzsment szakos diplomát szerzett. A Ganz Elektro Közlekedési Zrt-nél kezdett dolgozni, majd a kunszentmiklósi AREVÁ-nál dolgozott, három éve pedig a Fornetti munkatársa. Élete nagy részét a munka tölti ki, törekvése, hogy ezt a magyar tulajdonú vállalkozást úgy segítse, hogy az minél hatékonyabban és gazdaságosabban tudjon működni. Két gyáregység tartozik irányítása alá, a kecskeméti, illetve a kiskunfélegyházi, ezeknek a továbbfejlesztése nagy kihívást jelent számára, hogy minél jobban tudják kiszolgálni a magyar és külföldi vásárlókat. Szabad idejében sportol és az internet segítségével tovább képezi magát és nyelvtudását is gyarapítja.
1975. december 2-án született. Egy kislány és egy kisfiú édesapja. Mezőgazdasági, vám ügyintézői tanulmányok után felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Korábbi munkahelyén ismerték meg szakmai és emberi kvalitásait és hívták 2004-ben a Fornettihez. Itt folyton változó, új feladatok várják, amelyek naprakész pontos megoldása nagy kihívás számára. Szabad idejét elsősorban a családdal, kislányával tölti, másodsorban verseny kutyázik. Malinois munka-kutyájával nyomozás, őrző-védő feladatok megoldásában versenyeken indul.
1980. augusztus 27-én született. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola után a Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Karán, minőségbiztosítás és termékfejlesztés szakágon szerzett élelmiszer-technológus mérnök diplomát. Pályakezdőként is az élelmiszeriparban helyezkedett el, 2006 óta a Fornetti munkatársa. Előbb minőség ellenőr volt, ebben az évben nevezték ki minőségirányítási igazgatónak. Elégedett eddigi pályájával. Céltudatosan készült arra, hogy az élelmiszerbiztonsággal, ezzel a dinamikusan fejlődő szakiránnyal foglalkozhasson. A Fornetti ebben élen jár, éppen ezért nagy kihívást jelent számára és munkatársai számára is annak megteremtése, hogy az élelmiszergyártás teljes folyamatában - az alapanyag beszállítóktól, a gyártáson át a fogyasztókig - valamennyi termék a legmagasabb élelmiszerbiztonsági és élelmiszer minőségi követelményeknek megfeleljen. A Fornettinél ugyanis nem csak cél, hanem a legfontosabb eszköz is a minőség, éppen ezért munkaterülete minden támogatást megkap a cégcsoport vezetésétől, de a társosztályok munkatársaitól is. Szabadidejét a párjával és barátaival tölti szívesen. Hobbija a horgászás.
Szabó S. András vegyészmérnök (Veszprémi Egyetem, 1971), környezetvédelmi szakmérnök (BME, 1976). A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kara Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszékének egyetemi tanára. Több folyóirat szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja, több hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja és vezetőségi tagja. Az ISFP elnöke. Számos magyar, angol, német és orosz nyelvű publikáció és 12 szakkönyv szerzője. Egyetemi doktor (ELTE, 1975), a kémiai tudomány kandidátusa (1982), a mezőgazdasági tudomány doktora (1992), izotóptechnikai szakértő (1974) és MÉTE minőségügyi szakértő (1994). Orosz (1972), német (1975) és angol (1986) nyelvből állami nyelvvizsgával rendelkezik, s tárgyalóképes nyelvismerettel. Egyetemi magántanár (1996, TF), egyetemi tanár (1997). 1998 és 2001 között Széchenyi Professzori ösztöndíjas. Több országban megfordult ösztöndíjasként, ill. vendégelőadóként.
Oktatási, publikációs, tudományszervezői és kutatási tevékenysége elsősorban a következő területeket érinti: táplálkozástudomány, élelmiszerfizika, dietetika, élelmiszeripari minőségellenőrzés és minőségszabályozás, műszeres élelmiszeranalitika, ionizáló és nem ionizáló sugárzások alkalmazása az élelmiszergazdaságban, élelmiszerek érzékszervi vizsgálata, mikroelemek a táplálékláncban, ökológia és környezetvédelem, sporttudomány, sporttáplálkozás, a táplálkozás-élettan speciális területei, oktatáspolitika.
Nős, 4 gyermek édesapja. 2 felnőtt leánya közül az egyik közgazdász, a másik építészmérnök. Idősebb fia műegyetemi hallgató, a kisebb pedig még óvodás.
MAGYARORSZÁGI FRANCHISE PARTNEREK RÉSZÉRE
|
|